„Azt hiszem, a Sors kegyeltje vagyok, mert m\u00e1r gyerekkoromban csod\u00e1latos emberek vettek k\u00f6r\u00fcl, akikt\u0151l mindent megkaptam. Szeretetet, t\u00f6r\u0151d\u00e9st, figyelmet. Ir\u00e1nyt mutattak, tart\u00e1st, kitart\u00e1st \u00e9s m\u00e1ig pr\u00f3b\u00e1lok e szerint \u00e9lni. T\u00f6bbnyire sz\u00e1nd\u00e9kosan. Olykor \u00f6ntudatlanul. Ahogyan az \u00e9let\u00fcket \u00e9lt\u00e9k, ahogy a sorsukat elfogadt\u00e1k \u00e9s befoly\u00e1solt\u00e1k. Ahogyan embers\u00e9g\u00fckben \u00e9s mesters\u00e9g\u00fckben a legt\u00f6bbet akart\u00e1k adni magukb\u00f3l.”<\/p>\n
A Park Kiad\u00f3 gondoz\u00e1s\u00e1ban j\u00f3 p\u00e1r \u00e9ve megjelent receptesk\u00f6nyveimet csal\u00e1dtagjaim \u00e9telhez, f\u0151z\u00e9shez, asztalhoz, \u00fcnnephez kapcsolhat\u00f3 t\u00f6rt\u00e9netei „sz\u00ednes\u00edtett\u00e9k”. Egy \u00f6tlet, egy gondolat ment\u00e9n kezdett alakulni az az elk\u00e9pzel\u00e9s, hogy ezeket a t\u00f6rt\u00e9neteket osszam meg az erre k\u00edv\u00e1ncsi n\u00e9z\u0151kkel \u00f6n\u00e1ll\u00f3 estk\u00e9nt. H\u00f3napokon \u00e1t gy\u00fartuk a csal\u00e1di sztorikat, amik v\u00e9g\u00fcl megrajzolj\u00e1k az \u00e9n csal\u00e1df\u00e1mat \u00e9s humorral, der\u0171vel, f\u00e1jdalmas sz\u00e9ps\u00e9ggel tudj\u00e1k elmes\u00e9lni a mi gener\u00e1ci\u00f3nk kapcsol\u00f3d\u00e1s\u00e1t a hagyom\u00e1nyainkhoz \u00e9s szok\u00e1sainkhoz, az \u00e9teleinkhez \u00e9s az \u00fcnnepeinkhez. Mert mint tudjuk (\u00e9s \u00e9n hiszem is), hogy aki szeret: ETET. Sz\u00f3val behozok egy hokedlit \u00e9s r\u00e1\u00fcl\u00f6k, majd fel\u00e1llok (‘Stand up, Barbara!’) \u00e9s mes\u00e9lni kezdek t\u00f6rt\u00e9neteket a konyh\u00e1mb\u00f3l. \u00cdgy sz\u00fcletett meg az el\u0151ad\u00e1s c\u00edme.<\/p>\n
Mes\u00e9l: HEGYI BARBARA<\/p>\n
<\/p>\n