A 2021-ben nyílt Malom és Kacsa alig két év alatt Tata közkedvelt esküvői helyszínévé, a kulturális élet kiemelkedő színterévé vált. Éttermében az ételérzékenyek is könnyedén rabul eshetnek a finom falatoknak, s luxusapartmanjainak köszönhetően a lélegzetelállító városi panorámát éjszakai fényben is kémlelhetik az odalátogatók. A sokszínű és népszerű rendezvényhelyszín múltjáról, illetve jelenéről Fülöp Judit és Mogyorósi Péter tulajdonosokkal beszélgetünk.
A műemlékvédett épületegyüttes 30 éve a család tulajdonában van, mégis csak 7 éve kezdték el a malmok felújítását. Miért csak akkor vágtak bele, honnan jött a Malom és Kacsa megalapításának ötlete?
A malmok a korábbi cégünk központjaként funkcionáltak, idővel azonban kinőttük a helyet. Az iroda kiköltözését követően évekig üresen álltak az épületek, míg 2016-ban megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy nem szabad hagyni lepusztulni ezeket a gyönyörű épületeket. Egy pilisvörösvári tervező házaspárral – Lovas Annával és Szabó Bálinttal – közösen megálmodtuk az épület külalakját, s mivel országosan védett műemlékekről van szó, így az Örökségvédelmi Hivatalnak is jóvá kellett hagyni a terveket. Összességében 5 és fél év alatt készült el a Malom és Kacsa Étterem és Rendezvényház, azonban 2021. június 2-án valóra vált a képzeletünk.
Több, mint 24 éve házasok. Mostanra a gyermekeik és a vállalkozás is összeköti Önöket.
Milyen férj- és feleségként vállalkozást vezetni? Hatással van a kapcsolatukra?
Péterrel nagyon jól kiegészítjük egymást és ahogy gyermekeink nevelését is tökéletes összhangban tettük, úgy „3. gyerekünket”, a Malom és Kacsát is közösen gondozzuk. 😊
Nem csak a mi kapcsolatunkra van hatással, hanem a szülő-gyermek kapcsolatra is, hiszen mindannyian örömünket leljük a vállalkozásban. Lányunk, Hanna, kezdetben a social media-ban segédkezett, jelenleg azonban külföldön egyetemista, így távolról biztat minket. Fiúnk, Ábel, érettségi után 1 évet a munkának szentel; átvette a social media tartalomgyártást és megjelenést, valamint a saját programjaink – úgy, mint színház, workshop, kampány – megvalósításánál nyújt segítséget.
Hogyan osztották fel a szerepeket; ki miért felel a vállalkozásban? Vannak olyan területek, amelyekben mindketten aktívan szerepet vállalnak?
Az igaz, hogy együtt dolgozunk, de nem ugyanazon a területen. Péter az adminisztratív, munkaügyi és pénzügyi területen a rendszerépítést és a műszaki feladatok megoldását vállalta, én pedig az operatív ügyeket intézem, szervezem a Malom és Kacsa saját rendezvényeit, illetve segítem a sales csapat munkáját. Munkánk minden területén a tökéletességre törekszünk. Ehhez nagy segítséget nyújtanak az egyes területek kompetens szakmai vezetői (Tóth Tivadar – konyhafőnök; Nagy Gábor – étteremvezető, Pálházy Zsuzsa – sales- és marketing vezető, Madarász András – műszaki vezető, Obola Kinga – vezető adminisztrátor), hiszen ők szintén a második családjukként tekintenek a Malom és Kacsára. Nekik köszönhetően alkalomadtán mi is fel tudunk töltődni, nyugodt szívvel kapcsolódhatunk ki.
Van valami tanács más pároknak, akik a közös vállalkozás megkezdésének kezdeti szakaszában vannak?
Akik most kezdenek bele egy közös vállalkozásba, ne felejtsék el megteremteni az időt a feltöltődésre, együtt is és külön-külön is. Legyen egy „randinap” a héten, amikor nem beszélnek munkáról. Ezt még mi is tanuljuk…😊
A műemlékké nyilvánított épületegyüttes, az Öreg-tó környezete, a közeli vár mind-mind romantikus hangulatot kölcsönöz a Malom és Kacsának. Kétségtelen, ebbe kellett beilleszkednie az étteremnek, a kávézónak és a szállásnak is. Honnan merítettek inspirációt?
Imádunk utazni, amelyek során rengeteg ötletet merítettünk. Az értékmegőrzés mellett nagy álmom volt, hogy létrehozzunk egy kulturális központot; találkozóhelyet ebben a gyönyörű környezetben, ami télen-nyáron tele van programlehetőséggel. Ha ellátogatnak hozzánk az étterembe, vagy színházba és beleszeretnek ebbe a miliőbe, akkor van hol megszállni is. Így lett kerek egész.
Rendkívül színes a Malom és Kacsa repertoárja. Étterem, bisztró, szálláshely, emellett közkedvelt helyszíne esküvőknek, céges rendezvényeknek. Becsatlakoznak a városi rendezvényekbe, sőt saját programokat is szerveznek. Hogyan épült fel mindez? Hogyan indult a Malom és Kacsa és hogyan fejlődött fel erre a szintre?
Az alapkoncepció egy találkozóhelyszín volt, ami színtere lehet színházi előadásoknak, workshopoknak, kreatív rendezvényeknek. Tata azonban az esküvők szempontjából is rendkívül népszerű város, így – a többi mellett – esküvő helyszínné kellett válnunk. 50-70 fős esküvőkre egyáltalán nem volt tóparti helyszín a városban, így ez tökéletesen sikerült.
A cégek folyamatosan keresik a 80-100 fős rendezvényeik; csapatépítő programjaik megtartására ideális helyszínt. Miután az első néhány színházi előadásunk teltházasan zajlott, rövidesen megkerestek minket a kisebb társulatok, hogy szívesen jönnének hozzánk fellépni.
Talán kissé meglepő is, milyen nagy hangsúlyt fektetnek a kultúrára. Miért tartják fontosnak, hogy rendszeresen szervezzenek minőségi programot a Tatán és környékén élőknek?
Tataiként tudom, hogy nincs sok lehetőség alternatív és nem megszokott színházi darabokat látni, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy szervezzünk ilyen előadásokat. A teltházas előadásokból és a visszajelzésekből ítélve, tényleg vágytak már erre a tataiak.
Nekünk pedig fantasztikus érzés, hogy a Patak terem megtelik nézőkkel, s nem mellesleg a rendezők és a színészek is imádják ezt az ékszerdobozt a tatai Öreg-tó partján.
A rendkívül ötletes fantázianevekkel ellátott étlapon igazi ételkülönlegességeket találunk. Kinek köszönhető az ételek összeállítása, elkészítése? A különleges alkalmakra vacsoraestekkel is készülnek . Honnan szerzik az ötleteket?
Tivadar, a séfünk és csapata rendkívül kreatív, hétről-hétre házias és egészséges fogásokkal készül a heti menü kínálatban, illetve negyedévente szezonálisan változik az étlap. Az otthonról hozott házias ízeket kombinálja a külföldön töltött évek tapasztalataival. Természetesen szem előtt tartva az ételérzékeny vendégek igényeit. Séfünk kimondottan felkészült ezen a téren is, hiszen családjában is van érintett. A tematikus vacsorákkal, húsvéti-, karácsonyi menüvel pedig a hétköznapi estéket igyekszünk feldobni. A gyermek menü is egészséges és finom falatokból áll, sőt kutyabarát helyszínként saját készítésű keksszel várjuk a házi kedvenceket is.
A Malom és Kacsa háza táján mindig zajlik az élet, rendszeresek az újdonságok. Mik a tervek a jövőre nézve?
Mottónk, hogy nálunk mindig történik valami! 😊 Rengeteg ötletünk van a jövőre, de vannak olyan rendezvényeink is, amelyeket korábbi sikerüknek köszönhetően újra és újra megrendezünk. Többek között ilyen a kutya brunch, a kovászoskenyér-készítő workshop, valamint a tini főzőkurzus. Tervezünk a felnőtteknek szóló előadások mellett gyermekelőadásokat is, ugyanakkor kiállításoknak is szeretnénk teret adni.
Szeretnéd te is megtapasztalni a Malom és Kacsa életérzést? Book a table éttermünkben vagy tölts el akár több napot Tatán, a vizek városában és pihenj meg nálunk.