Minden, amit a közösség összekovácsolásáról tudni érdemes
Egy átlagos munkavállaló hetente 40; havonta 160; évente pedig 2080 órát tölt a munkahelyén, kollégái társaságában. Ha belegondolunk, ez körülbelül az év negyedét teszi ki, ami már csak akkor hangzik rosszabbul, ha eredménytelen munkával telt el az idő. A sikerhez elengedhetetlen az erős; összetartó kollektíva, mely kialakításához remek lehetőséget nyújtanak a csapatépítő programok.
C – CÉL
A munkahelyi csapatépítés célja, hogy elősegítse az alkalmazottak közötti kommunikációt, lehetőségük legyen megnyílni egymás felé.
É – ÉLMÉNY MINDENEK ELŐTT
A kollektíva összekovácsolására szervezhetünk izzadságszagú; muszáj-csapatépítőt, vagy kreatív csapatépítő játékok bevonásával is megrendezhetjük azt. Ez utóbbi minden bizonnyal hatékonyabb, hiszen már az esemény hangulata is más lesz, ha a kollégák nem kényszernek élik meg.
H – HATÁS
A csapatépítő tréning stresszmentesíti a dolgozókat; építi a bizalmat és a bajtársiasságot, melynek köszönhetően a munkavállalók hatékonyabban tudnak együttműködni.
I – INDOOR CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMOK
A kötélpályák, kalandparkok például különböző szintű csapatépítő tevékenységeket kínálnak, minden erőnléti szintre. Ugyanakkor közkedvelt kültéri csapatépítő program a raftingolás, a paintball, valamint az emberi csocsó.
O – OUTDOOR CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMOK
Csapatot építeni nem feltétlenül a szabad ég alatt a legjobb. Baráti társasággal, sőt családdal is szívesen veszünk célba egy-egy bowling termet; szabadulószobát, miért ne tehetnénk munkatársainkkal is? Egyszerű és mégis nagyszerű megoldás a bérelhető terem, ahol bármilyen beszédre, illetve interakcióra épülő társasjátékba belefeledkezhetünk és még a rossz időjárástól sem kell tartanunk.
És ha már bérelhető rendezvényhelyszínt keresel… A Malom és Kacsa Étterem és Rendezvényház változatos termei és teraszai számos lehetőséget rejtenek. Rendezvénytermeinkben széksorosan 90-100 fő, iskolapados elrendezéssel pedig 45-50 fő tud kényelmesen helyet foglalni. Minden helyszínünk klimatizált, vezeték nélküli internetkapcsolattal, projektorral, kivetítőkkel, valamint modern hangtechnikával rendelkezik.
Amennyiben idő előtt véget érne a társasozás, mi is javasolhatunk számotokra néhány csapatépítő játékot:
- Company Kvíz
- Ha én étel volnék
- Kívánságkosár
- Óda egy munkaeszközhöz
- Illúziós játékok
- Bókbödön
A csapatépítő játékok mellett nálunk a fogadóitalok, a kávészünetek, valamint a főétkezések is megoldottak. Ételeinket a laktózérzékeny, gluténérzékeny, vegetáriánus, vegán, de akár inzulinrezisztens, vagy cukorbeteg munkatársaknak alternatív módon is tudjuk tálalni.
Amennyiben több napra maradnátok, úgy két exkluzív, ízlésesen berendezett apartmanunk is várja látogatóit. Érdeklődj a sales@malomeskacsa.hu email címen.